A borkészítés, a borászat ma is a népszerű hobbik, foglalkozások közé tartozik. A borkészítés azonban már 9000 évvel ezelőtt is népszerű volt, különböző kutatások, fennmaradt leletek alapján. Mivel a szőlőtermesztés nem csak a borkészítéshez köthető, így nagyon nehéz olyan bizonyítékot, leletet találni, ami ezekből az időkből maradt fenn, és bizonyítani tudná, hogy ténylegesen borkészítésről, borászatról volt szó. Ennek ellenére kb. i. e. 7000-ből, Kínából származik az első olyan emlék, aminek során rizst és mézet használtak borkészítéshez.
A kínai borkészítés nem csak ebben az időszakban, hanem azóta is rendkívüli népszerűségnek örvend. Az első szőlőből készült borra történő utalás i. e. 6000 körül keletkezhetett, a mai Grúzia területén találták meg. Nem konkrét bizonyítékról van még szó ebből az időszakból, hanem egyes edények falán találtak szőlőre utaló rajzokat, jeleket. Amikor először szőlőt használtak borkészítéshez, akkor még a megtermelt szőlőről volt szó, hanem vad szőlőt használtak az emberek bor készítéshez.
Az első borkészítésre utaló konkrét bizonyíték i. e. 5000 körül keletkezhetett Ázsiában, ebből az időből fennmaradt, borkészítési tárgyat találtak, amelynek az alján szőlő volt az alján lerakódva.
Az európai borkészítés ma már világhírű, a történelem során azonban csak később ért el ide a borkészítés tudománya. Az első európai borkészítésre utaló nyomokat i. e. 4000 évvel használhatták, ami legalább 1000 éves későbbi időszakot jelent, mint az ázsiai borkészítés kezdete.